Szolgáltatások


Manapság Szerbiában számos, tervre, projektre, vállalkozás számára lehet külső finanszírozást találni, csak jól átgondolt ötletre, kidolgozott tervre és előkészített dokumentációra van szükség, amellyel megfelelő helyen kell pályázni. A külső források lehetnek visszatérítendőek (hitelek), melyeket elsősorban bankok, illetve fejlesztési alapok allokálnak, főként gazdasági tevékenységet végző alanyok számára, illetve lehetnek vissza nem térítendőek (támogatások), amelyeket alapítványok, kormányok, fejlesztési ügynökségek vagy maga az Európai Unió szán elsősorban non-profit alapon működő szervezetek számára, illetve az utóbbi években már profitorientált szubjektumok számára is elérhetővé tesznek, mint pl. az Ipard Uniós előcsatlakozási mezőgazdasági támogatás, vagy a Prosperitati Alapítvány támogatásai a vajdasági magyar vállalkozások, mezőgazdasági termelők részére.
Sok éves tapasztalatunkkal állunk mindazok rendelkezésére, akik külső forrást szeretnének bevonni munkájukba, legyenek azok profit orientált cégek, vagy civil szervezetek. Az elmúlt időszakban számos olyan vállalkozással, fejlesztési ügynökséggel, önkormányzattal kötöttünk szerződést, amelyeknek a célja volt, hogy egy adott projektet végig menedzseljen, amely állhat csak a pályázat megírásából, de a teljes lebonyolításból is. Elsődleges szakterületünk az Európai Unió határon átívelő programjai, legyenek azok bi- vagy multilaterálisak, illetve a gazdaságfejlesztési támogatások.
Folyamatos pályázatfigyeléssel naponta frissítjük pályázati adatbázisunkat, amelyeket megrendelőink rendelkezésére bocsátunk. Mind a visszatérítendő, mind a vissza nem térítendő jellegű pályázatokat kísérjük, vállaljuk a pályázatírás mellett a teljes projektmenedzsment folyamatának levezetését, valamint a pályázati monitoringot és a pályázati elszámolást is.